Sziasztok!
Nos, az egész azzal kezdődött, hogy a szüleim találkoztak... Ja, nem, az más. Bocsi. ^^ 
Találkoztunk húgival, és eldöntöttük, hogy csurig elköltünk 70 forintot. :) Hogy mi történt utána, és hogyan? Hogy megtudd, kattints a szép 'Bővebben" gombra! :)

Találkoztunk, sétáltunk, beszélgettünk, és egyszer csak azt mondja, hogy van 65 forintja, költsük már el teljesen, hogy ne maradjon belőle egy cent sem. Mondom rendben, de adok hozzá 5 forintot (annyi volt nálam... Gazdag vagyok, nem? :D), és akkor úgy könnyebb lesz. Aha! A nagy francokat! :)

Gondolkodtunk, gondolkodtunk, hogy hol lehet a legkönnyebben elkölteni ilyen kevés pénzt, úgy, hogy egy cent se maradjon, míg végül arra jutottunk, hogy bemegyünk a közeli Coopba. Elkezdtünk körülnézni, és láttunk péksüteményeket, amik mind a keretünk fölött voltak, úgyhogy elmentünk másfelé nézelődni. 

Amit legelőször megtaláltunk, és 69 forint volt, az a natúr joghurt, amit egyikünk sem szeretett volna magában megenni, meg egy kis doboz kefir, ami hasonló. Ott álltunk, és csurgattuk a nyálunkat a Túró Rudikra. Aztán mondta húgica, hogy menjünk onnan elfelé, mert mindent kíván, és semmi nem fér bele a keretünkbe.

Találtunk olyan dolgokat, mint 50 forintos csoki, 32 forintos sütőpor, 37 forintos nyalóka... A 37 forintos nyalókát meg akartuk mi venni, csak ugye az pont nem úgy jött ki, ahogy nekünk is jó lenne. Már ott tartottunk, hogy megyünk, és kunyizunk valakitől egy 5 forintost, amikor húginak támadt egy jó ötlete.

Minden boltban, a pénztár mellett kis apróságok vannak, hogy a vásárló sorbanállás közben meglásson valamit, és ezzel is növeljék a bevételt. Úgyhogy odamentünk a pénztárhoz körülnézni. Találtunk is egy jó kis csokit. Két féle volt belőle, az egyikre 73 forint, a másikra pedig 69 forint volt kiírva. Sajnos erről bizonyítékot nem szereztem, pedig jó lett volna, hogyha lefotózom... Na mindegy.

A lényeg az, hogy megyünk a pénztárhoz, és a pénztárosnő azt mondja nekünk, hogy '75 forintot kérek!'... Mi meg így nézünk rá, és mondjuk, hogy 'De hát 70 van kiírva.' Mire ő még egy jó darabig kötötte az ebet a karóhoz, hogy de hát az akkor is 75, mi meg nem nagyon engedtünk belőle. Megmutattuk neki, hogy hová van kiírva, és mi. Végül azt mondta, a maga bunkó stílusában, hogy 'Jó, akkor azt az 5 forintot majd kifizetem én!'... Mondjuk valahol megértem az álláspontját, mert szegénynek elég rossz napja lehetett, ahogy ránéztem, és aztán még két tini leáll vele 5 forinton vitatkozni... :D Semmi baj, a lényeg, hogy tényleg csurig elköltöttünk 70 forintot...

Aztán mentünk kifelé a boltból, és a fotocellás ajtó majdnem becsukódott, miközben mi mentünk kifelé rajta... Úgy tűnt, nem volt a mi napunk...

Egyébként a csoki nem volt rossz. Csomagolásban így néz ki:

Csomagolás nélkül (picit belekaptam az elejébe, amikor kibontottam):

Félbe törve (Igen, az az én kezem :D):

Aztán másnap visszamentem, megnézni, hogy van-e még ilyen csoki, mert megkívántam. Ott volt, és mit látok? Leszedték az erről a fajtáról a 69 forintos táblát, már csak a 73-as volt kint...
(Mellesleg a többi kép is ekkor készült)

Mi ebből a tanulság? Ne beszéljetek idegenekkel... ja, nem. Ne vásároljatok a Coopban 70 forintból, és...




































KRUMPLI!!

Jó, na... Tudom, hogy nem vagyok vicces, de költő vagyok, nem normális! :) Sziasztok, Emsi voltam!

U.i.: Most egy jó darabig szerintem nem nagyon lesz új vers, novella, ilyesmi, mert egy nagyregényen dolgozom... (Bár nem tudom mi lesz belőle. Remélem fel tudom tenni.) Azért ha van aktuális témám, ihletem, akármim, blogolok néha, meg egy-egy valamire talán számíthattok... Bár jobb, ha én nem ígérek semmit. :) Xoxo