Szereplők: Ginny W., Hermione G.
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Femslash (lány/lány kapcsolatot taglaló sztori), Behajtani kizárólag papírzsepkendővel felszerelve!
Jellemzők: Romantikus, Fluff
Párosítás: Ginny/Hermione
Leírás: Egy barátnőm kérésére írtam, egy évvel ezelőtt. Nem lett a legjobb, de annyira nem borzalmas, hogy ne rakjam fel.

Gyűlöllek azért, amit akkor érzek, ha rád nézek, és azért is, mert soha nem lehetsz az enyém, tudom. Mégis, képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy nem velem vagy. Ott van neked Harry a Fiú, aki túlélte és tudom vele boldog lehetsz. Tudom, hogy bármit megadna neked, mert szeret Téged, de sosem fogom elfogadni. Azonban be kell látnom, megint én voltam a bolond, hogy elfogadtam ezt, és elhatároztam, hogy elfelejtelek és keresek mást. Igen, ott van nekem Ron, a bátyád, de mire megyek vele? Nem szeretem, maximum barátként kedvelem. Azt hittem, hogy mivel a testvéred valamennyire hasonlít rád, de tévedtem. A nyomodba sem érhet senki.
- Hermione! Szedd már össze magad, öt perc múlva indulnunk kell! – kiabál nekem lentről Ron.
- Mindjárt megyek – válaszolom, majd egy kis faragott fa dobozból kiveszek egy gyöngy fülbevalót, és a fülembe teszem. Egész jól megy az estélyimhez.
Még van egy kis időm gondolkodni. Elvégre ma megint látni foglak, és fogalmam sincs, mit mondjak majd Neked, hogyan meséljem el mi is történt velem azóta amióta nem láttuk egymást, és egyáltalán mit fogok csinálni hogyha rám köszönsz. Pont ma volt öt éve, hogy a férjed legyőzte a Sötét Nagyurat, és hogy ti összejöttetek. Ennek alkalmából rendezitek meg ezt a bált. Félek, talán el se kellene mennem.
- Hermione, siess már! – türelmetlenkedik Ron
- Megyek… - sóhajtom, majd elindulok lefelé a lépcsőn.
- Nagyon csinos vagy! – tátja el a száját a férjem, és végignéz rajtam.
- Köszönöm – elég nehéz ebben a helyzetben az arcomra erőltetni a mosolyt, de valahogy mégiscsak összejön.
- Mehetünk? – bólintok.
A vörös hajú srác belém karol, és elindulunk. Elvégre a bált a szomszéd utcában lévő rendezvénycsarnokba szervezték, melybe kizárólag varázslók és boszorkányok mehetnek be. Útközben nem nagyon beszélgetünk, nincs miről. Sajnálatos módon az évek során elfogytak a szavak, melyeket mondani tudtunk egymásnak. Nincs már köztünk semmi, talán soha nem is volt. Besétálunk a csarnok udvarába, és már ott elkezd remegni a lábam. Nem biztos, hogy jó lenne Téged viszontlátni.
- Valami baj van? – kérdezi Ron aggódva.
- Nem, semmi, menjünk – mondom, majd el is indulunk befelé, minden lépés egy örökkévalóságnak tűnik.
Aztán amikor beérünk a terembe abban a pillanatban Téged látlak meg, hiszen pontosan középen állsz. Ebben a megvilágításban talán még szebbnek látszol. Piros estélyit viselsz, hozzá illő magas sarkúval, és egy kicsit mintha ki is lennél sminkelve. Az összhatás valami elképesztő. Csak állok és bámullak, egy percig sem bírom levenni Rólad a szemem. Éppen elmélyülten csevegsz Neville-lel.
- Biztos nincs semmi baj? – kérdi újra, mire egy erőltetett mosollyal bólintok.
- Ha nem bánod egy kicsit odamegyek Neville-ékhez.
- Persze, hogy nem, menj csak.
Elindulok felétek, aztán félúton meggondolom magam és megállok, már fordulnék vissza, de már késő. Abban a pillanatban Te jössz oda hozzám.
- Szervusz, Hermione! – köszönsz egy mosollyal – Rég láttalak. Mi van veled?
Egy pillanatig meg sem tudok szólalni, aztán rászánom magam:
- Szia Ginny. Nagyon örülök, hogy meghívtál erre a kis összejövetelre. Jó találkozni a régi cimborákkal.
- Igen. Igazából nem számítottam rá, hogy ilyen sokan eljönnek, de szerencsére meg tudtam oldani a problémát.
- Ennek örülök. Egyébként veled mi minden történt azóta, hogy nem láttuk egymást?
- Nem sok érdekes dolog. Azóta mióta Harry legyőzte Voldemortot tulajdonképpen minden olyan nyugodt, és unalmas.
- Gyere, Hermione, táncoljunk – szól Ron, majd elindulok, de Te megragadod a csuklómat, és visszahúzol.
- Még egy kicsit beszélgetnék vele, ha nem bánod.
A férjem sértődötten elmegy, és keres magának egy beszélgetőtársat. Lehet ezért nem fog velem szóba állni hónapokon keresztül, de tulajdonképpen nem érdekel. Te csak bámulsz a bátyád után, és a fejedet csóválod, és mintha kicsit szomorú is lennél, de lehet, hogy csak képzelődöm. A lényeg, hogy olyan aranyos vagy így. Nem sokkal később visszafordulsz felém és elmosolyodsz. Talán hangosan is kimondtam volna? Közelebb hajolsz hozzám, és a fülembe súgod:
- Hangosan gondolkodsz – majd gyengéden megfogod a csuklómat és berángatsz a táncparkett közepére.
Szorosan magadhoz ölelsz és megcsókolsz. Még hallom a megszeppent és a kétségbeesett hangokat, Ron szitkozódását, látom, hogy lekapcsolódnak a villanyok és csak mi vagyunk megvilágítva. Azután már semmi nem létezett számomra, csak Te.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés