Az edzőteremben ült, és szorosan fogta tornászbuzogányait. A nagy termet teljes mértékben csend töltötte be, a közepén pedig ott ücsörgött egy tinédzser éveinek igencsak végén járó, szőke hajú lány.  Zöld szemei csillogtak a késő délutáni fényben, mellkasa pedig a kolibrik gyorsaságával emelkedett föl, majd le. Iszonyatosan fáradt volt, mivel az elmúlt négy órában folyamatosan edzett. Most, hogy eljött a pihenő ideje nem igazán bírt felkelni a földről, ezért ott maradt és nézte magát a tükörben. Meglepetten vette észre, hogy az utóbbi néhány hónapban rengeteget fogyott, és még többet izmosodott. Megpróbált felkelni a földről, de olyan erővel zuhant vissza, mintha valaki meglökte volna. Első próbálkozás után feladta, elterült a földön, és ott helyben elaludt.

Nem sokkal később arra ébredt, hogy edzője lép be az ajtón. Feltápászkodott, nagy nehezen függőleges helyzetbe hozta magát, majd elkezdett farkasszemet nézni azzal az emberrel, aki úgy lefárasztotta, hogy alig bírt felállni.

• Beth, folytathatjuk?
• Persze – felelte a lány, és a helyére vitte a buzogányait.
• Akkor kérlek, vedd fel a köteledet! – Elizabeth szó nélkül engedelmeskedett. – Várj egy percet.

A nő összefogta hosszú fekete haját, levette a cipőit és elővette saját kötelét.

- Megmutatom – mondta, majd elkezdett dupla áthajtásokat csinálni, egyszerű felugrásokkal.

A kötél gyorsan mozgott, a nő lába pedig elhagyta a talajt, majd a megfelelő időben visszaesett rá.

- Csak ennyi? – hitetlenkedett Beth. – Ezt egyáltalán minek kellett megmutatni?

- Azért, hogy te is odafigyelj mindenre. Amikor felugrasz, ugyanúgy legyen egyenes a hátad, mintha a földön lennél. A lábaid legyenek összezárva, és nyújtva, a lábfejed legyen lefeszítve és magasra ugorj… ja, meg még annyi, hogy ha lehet csak csuklóból pörgess! Ha az segít, szoríthatod a felkarodat az oldaladhoz.

- Rendben. – Vett egy nagy levegőt, majd elkezdett ugrálni.

Kezdetben nagyon ügyetlenül csinálta, szinte minden ugrásnál beleakadt a kötélbe, és úgy tűnt semmire sem figyel. Aztán öt perc múlva, nagyjából az ezredik ugrás után négyet-ötöt is tudott ugrani. Fél óra múlva már képes volt ezt folyamatosan, megállás nélkül csinálni.

• Nagyon jó – mosolygott az edző. – Most csináld ugyanezt, csak hátrafelé hajtsd!

Elizabeth már teljesen elfáradt, és megint jóval gyorsabban lélegzett a megszokottnál, ennek ellenére engedelmeskedett. Meglendítette kötelét, és hátrafelé kezdte hajtani.

Kétszer annyi ideig tartott neki megtanulni, mint előre, de végül sikerült ezt is megcsinálnia.

• Irigylem a kitartásod – mondta a fekete hajú nő mosolyogva, miközben tanítványa ugrált. – Most már viszont elég lesz, lassan este hét. Menj el vacsorázni meg zuhanyozni!

***

Egy órával később Beth az akadémia menzáján vett magának tálcát, majd tányért, melyen egy szelet rántott hús volt, krumplipürével. Elindult helyet keresni, de akármelyik asztal mellett ment el, mindenhol összesúgtak a háta mögött.

• Te, ez nem az igazgató lánya?
• De igen. Biztos csak ezért jutott be.
• Azt hallottam, hogy idén kezdett el tornázni.
• Magánórákat kap.

Szerencsétlen Elizabeth, mire talált egy olyan asztalt, ami üres volt, és le tudott ülni, a fejében hallotta zsongani az összes pletykát. Hiába próbálta védeni elméjét ezektől, úgy, hogy azt mondta nem foglalkozik vele, úgy érezte, hogy mindenki őt bámulja és beszéli ki; ez többé-kevésbé így is volt. Egészen addig, amíg az igazgató be nem lépett, mert abban a pillanatban mindenki elhallgatott, sőt még az evőeszközök csörgését is próbálták minimumra fogni. A férfi odament a lányához, és leült vele szembe.

• Mi az, ami aggaszt, kicsim? – kérdezte, majd körülnézett, és észrevette, hogy rengetegen hallgatóznak.
• Semmi. – Az igazgató szúrós tekintettel nézett a hallgatózó tömegre, mire páran elfordultak és az ételükkel kezdtek el foglalkozni.
• Hogyha velük van bajod, én csak azt tudom mondani, hogy ne foglalkozz velük – mutatott a hallgatózó tömegre.
• Könnyű azt mondani. Tudod, valójában igazuk van.
• Miért lenne?
• Miért ne?
• Én kérdeztem először, úgyhogy elvárom, hogy válaszolj – váltott egy kissé szigorúbb hangnemre a lány apja.
• Tudod, valóban anélkül kerültem be, hogy felvételiztem volna, vagy bármi. Nem tettem semmit annak érdekében, hogy bekerüljek, ezért úgy érzem, hogy nincs jogom itt maradni.
• Ha így gondolod, talán jobb is lesz, ha kilépsz – mondta, majd felkelt az asztaltól és kiviharzott.

A tömeg tátott szájjal bámult utána, Beth pedig azon kezdett el gondolkodni, hogyan kéne hozzáállnia a dolgokhoz, de mikor befejezte a vacsorát, akkor sem tudta, hogy apja mire célozhatott ezzel.

A szobájába sétált, ami közvetlenül az igazgatói iroda mellett volt. Elgondolkodott rajta, hogy be kéne mennie az apjához, de rájött, hogy semmi értelme nem lenne. Bement a hálójába, ami teljesen ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik lány szobája, és gondolkodni kezdett:

Vajon mit ronthattam el? Mi nem jó a hozzáállásomban? Miért gyűlölnek a többiek? Csak azért, mert az igazgató lánya vagyok? Talán nem kellene velük törődnöm, de olyan nehéz ez. Lehet, hogy apám arra célzott, hogy…

Hirtelen, mintha egy lámpa felgyulladt volna a fejében, megfogta a buzogányait és gyakorolni kezdett. Késő estig dolgozott, aztán egy forró fürdő után hulla fáradtan az ágyba dőlt.

***

Másnap reggel nagyon korán kelt, és azonnal az edzőterembe ment, ahol edzője már várta.

• Lássunk neki az edzésnek – mondta, majd a tanítványa kezébe nyomott egy labdát. – Most ezzel fogsz bemelegíteni. Rá kell jönnöd, hogyan csináld.

A lánynak öt perc sem kellett, mire rájött, hogyan kell fognia a labdát ahhoz, hogy ne essen ki a kezéből, és nyugodtan tudjon vele bemelegíteni.

- Úgy tűnik megtáltosodtál – mosolygott a fekete hajú nő.

- Csak rájöttem valamire, édesapám segítségével – felelte Beth.

- Na és mire?

- Arra, hogy akármennyien is néznek ki azért, mert nem felvételiztem, vagy mert az igazgató lánya vagyok, nekem igenis helyem van itt. Szeretem ezt a sportot és mindent bele fogok adni, hogy én legyek a legjobb.

- Helyes. Akkor most gyorsan vissza az edzéshez!

- Azonnal. Úgy is mindjárt jönnek a többiek, és akkor velük kell edzenem.

- Ha nem akarsz, nem kell.

- Dehogynem akarok! Nehogy már kivételezz velem! Ráadásul szükségem van az ilyen edzésekre is ahhoz, hogy bepótoljam a hiányosságaim.

- Rendben van.

A lány visszatért az edzéshez, és olyan szorgalmasan csinálta, mint még soha, egészen addig, míg meg nem érkeztek a többiek.

***

Három évvel később Elizabeth Blue országos-, majd világbajnokságot nyert, egy évre rá pedig megnyerte az olimpiát. Akik utálták, innentől kezdve felnéztek rá, és ő lett az akadémia büszkesége. Édesapja viszont, abban az évben, amikor világbajnokságot nyert, súlyos betegségben meghalt, és az új igazgató már nem volt rokona. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Beth elfogadott legyen.