Nincs hová mennem, egyedül vagyok, de csak sétálok.

Egy halk sóhajtás a megbánással színezi meg a levegőt.

Az évszakok homályosan változnak előttem,

És a könnyeim ok nélkül folynak végig az arcomon.

Most is, még mindig szeretlek Téged.

 

Az örökké megmaradó bánatom a hóval együtt hullik,

Mindig ott marad, fenn az égen.

Mielőtt a testem semmivé foszlik, ha elér a kívánságom,

Kérlek, húzz magadhoz szorosan még egyszer.

 

Nem értettem az érzéseidet, és sokszor megbántottalak,

És még akkor sem bántál velem kedvesség nélkül.

Az ígéretünk a gyűrűbe volt vésve, amit visszaadtál,

Így beteljesületlen maradt.

Most is, még mindig emlékszem rá.

 

Ezek az elhalványuló emlékek túl szépek,

Még tovább veled akarok lenni.

Nem lehetünk újra együtt, de Te mindig szeretetet adtál nekem,

Sose változz meg, mert másban nem foglak megtalálni.

Nem tudok visszamenni, és letörölni az utolsó könnyeidet.

 

Hogyha eltűnök a fehér hóval együtt, örökké virágozni akarok a szívedben.

 

Ne felejtsd el az ölelésem melegségét,

Akkor sem, hogyha már mást szeretsz,

Sosem felejtem el az utolsó szavakat, melyeket mondtál nekem.

Magamhoz szorítom őket, mielőtt a legmélyebb álomba merülnék.

 

Az örökké megmaradó bánatom a hóval együtt hullik,

Mindig ott marad, fenn az égen.

Mielőtt a testem semmivé foszlik, ha elér a kívánságom,

Kérlek, húzz magadhoz szorosan még egyszer.

 

Kérlek, húzz magadhoz szorosan még egyszer.