Lassan egy �r�ja �l�k a k�nyvt�rban, egy nagy kupac k�nyv, illetve �js�g f�l�tt, de m�g mindig nem tal�ltam semmit azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket kerestem. A k�nyvt�r csendes. Csak a fejem f�l�tt l�v� �ra ad hangot minden egyes m�sodpercnek, mellyel kezd az �r�letbe kergetni. Valahogy arra eml�keztet, hogy egyed�l sokkal nehezebb dolgom van.
S�hajtok egyet, majd tal�lomra magam el� veszek egy �js�got �s elkezdem olvasni. Elt�n�sekr�l van sz�, de sehol egy n�v, vagy b�rmi, amib�l tudni lehetne, hogy kire vonatkozik, vagy mikor t�rt�nt. Egyszer csak azt �rzem, hogy valaki megfogja a h�rlap tetej�t �s elkezdi maga fel� h�zni. El�sz�r r�ripakodn�k, de a cikk alj�n s�rg�n vil�g�t� katakan�k jelennek meg. Felemelem a fejem. Kezdetben az t�nik szembe, ahogy aranysz�ke haja a v�ll�ra omlik, majd t�k�letes, feh�r arcb�re, v�g�l tengerk�k szemeibe n�zek. N�h�ny percig �gy maradunk, azt�n kit�pi az �js�got a kezemb�l.
- Nem megmondtam, hogy n�lk�lem nem boldogulsz? – k�rdezi Kriszti nevetve. �gy t�nik, m�r egy�ltal�n nem m�rges r�m.
- Nem �rtem, hogy ezek mi�rt csak neked jelennek meg – �rezhet�en a t�m�t pr�b�lom terelni.
- Tal�n mert az �n n�v�rem lett a r�sze ennek – mondja, majd felrakja az asztalra a t�sk�j�t. – Mellesleg hoztam n�h�ny r�gi �js�got. Vannak benne �rdekes dolgok.
- P�ld�ul?
- Elt�n�sek, t�bbnyire. Megtal�ltam V�rkonyi �ront is, meg egy csom� m�sik nevet, amit nem l�ttunk a padokon, de biztos, hogy ehhez k�thet� – v�laszol, majd el�m pakol egy kupac �js�got, �n pedig olvasni kezdek.

„1990. okt�ber 23-�n, V�rkonyi �ron, 17 �ves, k�z�piskol�s fi�, minden nyom n�lk�l elt�nt. Egyetlen dolog, ami ut�na maradt �s ad valami t�mpontot a rend�rs�gnek, az egy k�l�n�s napl�bejegyz�s.

A csal�dtagok �ll�t�sa szerint a fi� aznap nem ment haza az iskol�b�l. Az �desapja a k�vetkez�t nyilatkozta: „D�lut�n n�gy k�r�l vett�k �szre, hogy �ron nincs sehol, pedig akkor m�r egy �r�ja itthon kellett volna lennie. Fogalmunk sem volt, hova mehetett olyan es�s id�ben. Ez�rt felh�vtuk a mobiltelefonj�n, de ki volt kapcsolva.”

A rend�rs�g a mai napig nem tudja mi t�rt�nt a fi�val, de mindent megtesz a nyomoz�s �rdek�ben.

�br�ndossy J�lia

1990. december 1.”

- Ez �rdekes – mondom a cikk v�gigolvas�sa ut�n a n�vre �s a d�tumra mutatva.

- Mi?

- Az, hogy ilyen tud�s�t�sok v�g�re el�g ritk�n �rnak ilyesmit.

- Nem tudom… Azokban az �js�gokban, amiket �n hoztam, mindegyik v�g�n van n�v �s keltez�s is.

- �rtem. Szerinted milyen nyomon k�ne elindulnunk?

- Fogalmam sincs.

- Nem igaz, hogy semmit nem tudsz!

- Fejezd be! – kiab�lta, majd fel�llt a sz�kr�l �s er�teljesen r�csapott az asztalra, melynek k�vetkezt�ben minden fej fel�nk fordult.

- N�ha neked is lehetn�nek �n�ll� �tleteid! – pr�b�ltam higgadt maradni, de �n sem maradtam �lve.

- L�nyok! Abbahagyni! – sz�lt r�nk a k�nyvt�ros. – Ha minden �ron meg akarj�tok �lni egym�st, menjetek ki. M�s tanulni, meg olvasni szeretne, �gyhogy legyetek sz�vesek!

Visszazuhantam a sz�kre, magam el� vettem egy �js�got �s l�ttam, hogy Kriszti ugyan�gy tesz. Azt�n a k�nz� csend borult a teremre, �s hallottam, ahogy ezt a n�mas�got, az �ra kattog� hangja t�ri meg.

Tik-tak, tik-tak. Nem b�rom olvasni az �js�got, csin�lnom k�ne valamit.

Tik-tak, tik-tak. M�gis mit mondjak a velem szemben �l� l�nynak?

Tik-tak, tik-tak. Nem b�rom, hozz� kell sz�lnom:

- �… Kriszti – suttogtam.

- Mit szeretn�l, mert ha megint s�rtegetni, akkor ink�bb ne is sz�lj hozz�m!

Nem akarom megb�ntani, valahogy m�gsem tudok megsz�lalni. �gy �rzem, mondhatok ak�rmit, �gy is rosszul fog neki esni. �vatosan felemeltem a fejem �s belen�ztem a szemeibe. Hirtelen az jutott eszembe, hogy mi�rt nem vagyok olyan gy�ny�r�, mint �. S�t�tbarna, sehogy sem �ll� hajammal, pattan�sos arcb�r�mmel �s semmilyen b�rsz�nemmel k�zel�be sem j�rtam az � t�k�letess�g�hez. R�ad�sul m�g az alakja is sokkal szebb az eny�mn�l. B�r �n is v�kony vagyok, rajtam sokkal ar�nytalanabbul oszlik el a s�ly.

Tik-tak, tik-tak. Mi�rt nem b�rom a magam el�tt l�v� �js�got olvasni?

Tik-tak, tik-tak. Mi�rt nem tudom levenni a szemem Krisztir�l?

Tik-tak, tik-tak. �n ezt nem b�rom.

Felkelek a sz�kr�l, visszapakolom a k�nyveket �s odaadom Krisztinek az �js�gjait.

- Mi�rt m�sz el? – valahogy �reztem, hogy meg fogja k�rdezni.

- Mert ha nem menn�k el, akkor most m�gis mit k�rdezn�l? – v�laszoltam pof�tlanul, majd kis�t�ltam a k�nyvt�rb�l.

***

El�g neh�z �gy egy�tt dolgozni valakivel, hogy az illet�nek nincsenek �n�ll� gondolatai �s �lland�an ki akar sz�llni. Egyszer�en lehetetlen vele egy�ttm�k�dn�m, egyed�l meg soha az �letben nem fogok r�j�nni semmire. � a kulcs mindenhez. N�lk�le most azt sem tudn�m, hogy merre induljak el, �s ezzel teljesen tiszt�ban van. M�gis folyamatosan t�lem v�rja a csod�t, mintha nem is tudom, mi lenn�k. Egyed�l is meg tudn� oldani ezt az eg�szet, m�r azt sem �rtem, mire kellek neki hozz�. Tal�n � is meg akarja oldani a rejt�lyt, csak t�ls�gosan f�l? Ezen elm�lkedve d�ln�k el az �gyon, amikor �szreveszem, hogy eddig nem is az �gyamon, hanem a f�ld�n �ltem. �gy beverem a fejem, a h�tam m�g�tt l�v� szekr�nybe. Abban a pillanatban kezd el cs�r�gni a telefonom, mire felt�p�szkodom a f�ldr�l �s megnyomom rajta a kis z�ld gombot.

- Hal�? – sz�lok bele, mert lusta voltam megn�zni ki h�v.

- Szia, L�na! Kriszti vagyok.

- Mondjad! – mondom egy s�hajt�ssal, odas�t�lok az �gyamhoz �s led�l�k r�.

- Csak bocs�natot szeretn�k k�rni.

- Mi�rt is? – k�rdezem meglep�dve.

- El�gg� cs�ny�n b�ntam veled �s r�j�ttem, hogy igazad van, ez�rt…

- Na, j�, el�g – szak�tottam f�lbe a mondanival�j�t. – Te is tudod, hogy nem te b�nt�l velem �gy, hanem �n veled.

- Akkor megbocs�jtasz?

- S�t, �n k�rek bocs�natot – mondtam egy mosollyal.

- Tudunk holnap tal�lkozni? Van egy �tletem, hogy hol tudn�nk folytatni a nyomoz�st.

- Persze. Mikor �s hol tal�lkozzunk?

- Odamegyek hozz�tok, csak mondd meg mikorra.

- Reggel 10 �ra fel� megfelel?

- Nan�. Akkor holnap. J� �jszak�t!

- J� �jt! – k�sz�ntem el, majd leraktam a telefont.

Egy darabig csak merengtem az �gyamon fekve, majd viszonylag k�nnyen elaludtam. Nem kicsit voltam m�r f�radt.

- Mi�rt is hurcolt�l ide? – k�rdeztem kiss� m�rgesen. Azt hittem, valami �rtelmesebb helyre megy�nk, ami t�nyleg seg�thet a nyomoz�sban.

- Nyugodj m�r le! Eleinte �n sem hittem – mondta, majd hozz��rt a n�v�re fal�n egy apr� piros p�ttyh�z a sok k�z�l, majd n�h�ny l�pcs� j�tt bel�le el� -, de hogyha itt f�lmegy�nk, eg�sz �rdekes dolgokat tal�lhatunk.

- Azt a mindenit! – esett le az �llam.

- Csak teljesen el kellett volna olvasnunk a napl�t �s akkor megtal�ljuk.

Egyszer�en nem hittem el, hogy Kriszti k�pes volt �n�ll�an tenni egy l�p�st a nyomoz�s �rdek�ben. Valahogy ez annyira nem jellemz� r�. Mindig nekem kellett unszolni, hogy csin�ljon valamit, mind a tanul�sban, mind m�sban. Kezdtem azt hinni, hogy n�lk�lem l�tezni sem lenne k�pes, de �gy t�nik erre most r�c�folt.

Amint fel�rt�nk a l�pcs�n, egy hatalmas szoba t�rult el�nk a semmib�l. Tele r�gi, p�kh�l�s, poros szekr�nyekkel, melyeket soksz�n�, �l�nk, �jnak t�n� t�rgyak d�sz�tettek, t�bbnyire k�nyvek. Valahogy nekem nagyon nem illettek bele a k�pbe a csirics�r� dolgok. Mintha eredetileg nem is oda sz�nt�k volna �ket. Az is el�fordulhat, hogy csak odakeveredtek valahogy.

Odas�t�ltam az egyik polchoz, megpr�b�ltam levenni r�la egy k�nyvet, de sehogy sem j�tt �ssze. �gy t�nik, teljesen beragadt. Megpr�b�ltam a mellette l�v�t is, de azt sem siker�lt levennem. Kriszti j�t vigyorgott a szerencs�tlenked�semen, majd odaj�tt, megfogott egy sz�p, z�ld sz�n� k�nyvet, �s azonnal levette. Mikor megn�ztem az elej�t, r�j�ttem, hogy ez egy napl�, mivel a k�vetkez� volt belev�sve: „V�rkonyi �ron napl�ja.”

- Csak �n, illetve az elt�ntek hozz�tartoz�i tudnak a polcokr�l b�rmit is levenni – jegyezte meg a legjobb bar�tn�m.

- J�kor sz�lsz – v�laszoltam, kiss� m�rgesen.

- Ne haragudj, csak olyan vicces volt, ahogy szerencs�tlenkedt�l.

- Azt akarod, hogy beh�zzak egyet? – k�rdeztem, r�n�ztem Krisztire, aki l�thatta rajtam, hogy a szemeim szikr�kat sz�rnak.

- Nyugodj m�r le! Ennek semmi �rtelme, csak vicceltem.

Vettem egy nagy leveg�t, majd le�ltem a sarokba. �jra v�gign�ztem a szob�n, ami mostm�r j�val kisebbnek t�nt. R� kellett j�nn�m, hogy az, amit l�tok, semmik�ppen nem lehet h�tk�znapi. Kezdve azzal, hogy a falb�l csak �gy el�j�n egy l�pcs�, egy olyan helyis�gbe vezet, ami tulajdonk�ppen nincs sehol, a k�vetkez� furcsa dolog pedig a berendez�s. Tele van minden r�gi t�rgyakkal, a napl�k meg teljesen �jak, mintha csak most ker�ltek volna ki a boltokb�l. V�g�l a szoba kisug�rz�sa is k�l�n�s. Mi�ta bej�ttem, egyr�szt olyan �rz�sem van, mintha figyelne valaki, m�sr�szt az am�gy is labilis idegrendszeremre is negat�van hat. Arr�l nem is besz�lve, hogy a plafon �gy n�z ki, mintha most akarna a fej�nkre szakadni.

- Te mi�rt a mennyezetet k�mleled? – k�rdezte Kriszti, mikor �szrevette, hogy j� ideje nem csin�lok semmit. – Ink�bb gyere, �s seg�ts kinyitni ezt a vacakot!

- Szerintem, ha megtal�ln�d a kulcsot, valamivel egyszer�bb lenne – mondtam, mik�zben a tekintetem a bar�tn�m kez�ben l�v�, z�ld k�nyvecsk�re t�vedt.

- Nagyon vicces! – jegyezte meg, mik�zben pr�b�lta felfesz�teni a lakatot, mely az apr�cska kis napl�hoz tartozott.

- Komolyan mondtam.

- M�gis hol gondoltad megkeresni hozz� a kulcsot?

- Mondjuk ott? – k�rdeztem, mik�zben egy szekr�nyre mutattam, ami tele volt apr� kulcsokkal.

- Eddig �szre sem vettem – pislogott.

- M�r csak azt nem tudom, hogyan fogjuk megtal�lni a megfelel�t.

- Ez egyszer�: Ha mindegyiket v�gigpr�b�ljuk, el�bb-ut�bb meg lesz.

- Te nem vagy norm�lis – r�ztam a fejem nevetve. – Csin�ljuk!

Nagyj�b�l h�sz kulcsot pr�b�ltunk ki, mire megtal�ltuk a megfelel�t, �s siker�lt kinyitni a napl�t.

„1990. okt�ber 23.

A mai nap k�l�nleges volt. Ezt m�r akkor �reztem, amikor felkeltem. Tudtam, itt a v�g, de nem k�l�n�sebben �rdekelt. Egyszer mindenki meghal – ki el�bb, ki ut�bb. Nekem �gy t�nik, ma j�tt el ez a nap.

Az es� szakadt. Lehetetlen lett volna �gy kimenni, hogy ne �zzak b�rig. Kis�t�ltam az ajt�n, majd embereket kerestem, hogy elvegy�ljek k�zt�k, de az utc�kon nem volt senki. Olyan kihalt volt minden, mintha legal�bb egy torn�d� s�p�rt volna v�gig a v�roson. Elindultam valamerre, nem tudtam hov�, �s milyen c�lb�l. Eg�szen addig k�sz�ltam, mire elt�vedtem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Egyre gyorsabban s�t�ltam, majd elkezdtem futni, mintha elmenek�lhetn�k a sorsom el�l. Nem telt sok id�be, mire elf�radtam, �s a l�baim m�r nem vittek tov�bb. Csak le�ltem egy padra, �reztem, nem b�rok megmozdulni sem. Teljesen ledermedt mindenem. Valamilyen term�szetfeletti er� hat�s�ra h�trad�ltem, mintha csak h�tral�ktek volna, majd �reztem, hogy teljesen elvesztem a s�t�ts�gben.”

- Neked nem furcsa valami? – k�rdeztem a bejegyz�s v�gigolvas�sa ut�n.

- Arra gondolsz, hogy m�lt id�ben van �rva?

- Pontosan. Teljesen olyan, mintha a sr�c a hal�la ut�n �rta volna, de nem csak enn�l van �gy, hanem a n�v�red�n�l is.

- Ez az�rt el�g ijeszt� – mondta Kriszti, majd a napl�ra mutatott. – Elk�rhetem egy kicsit? Csak megn�zek valamit.

- Persze – v�laszoltam, majd odany�jtottam neki.

V�gigh�zta a d�tumon az ujj�t, majd a lap alj�n a k�vetkez� jelent meg: „R. I. P. V�rkonyi �ron”, �s alatta egy hatjegy� sz�mk�d: 743652. El�vettem azt a pap�rt, amire a padokon l�v� neveket �rtam, majd �ron neve mell� oda�rtam a sz�mk�dot.

- Ez m�g hasznunkra lehet – jegyeztem meg. – N�zz�k meg a n�v�red�t is!

- Abban nincs d�tum.

- �lljunk csak meg! Honnan tudtad, hogy a d�tumon kell v�gigh�zni az ujjad?

- Meg�reztem – mondta, de hallottam a hangj�n, hogy hazudik.

Tudtam, nem akarja elmondani nekem, ez�rt nem is feszegettem tov�bb a t�m�t.

- Az�rt n�zz�k meg, hogy az mutat-e valami furcsas�got – mondtam, majd Krisz el� is vette a kis kem�nybor�t�s f�zetk�t.

- Azt hiszem nem – jelentette ki, miut�n v�gigtapogatta �s v�gign�zte minden�tt.

- Megn�zhetem? – k�rdeztem, majd kiss� f�lve �tny�jtotta nekem.

Kezembe vettem a napl�t �s elkezdtem lapozgatni. Nagyon sok furcsas�got vettem rajta �szre, t�bbek k�z�tt azt is, hogy N�rcisz hal�la ut�n is vannak bejegyz�sek – a tulajdon k�z�r�s�val. Ezen k�v�l a h�tulj�ba rov�s�r�ssal v�stek valamit. Sosem tudtam elolvasni a rov�s�r�st, ez�rt nem is tudtam, hogy mi van oda�rva. �rdekelt, de r�gen nem volt kedvem foglalkozni vele.

K�rd�re von�an Krisztire pillantottam, mire megvonta a v�ll�t. Azt hittem, ott fogok nekiesni �s agyonverni, de vettem egy nagy leveg�t, elsz�moltam t�zig �s elkezdtem ord�tani vele:

- M�g is mi a j� �risten�rt nem sz�lt�l nekem err�l?!

- Ha tudn�d mit jelent…

- Nem mondtad el nekem – v�gtam a szav�ba -, ez�rt nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy nem olyan nagy dolog, amit ha elmondasz, belehalsz.

- Pedig de – k�z�lte, majd s�rva v�gigrohant a szob�n, azt�n le a l�pcs�n.

Csak n�ztem ut�na, azt�n mikor elt�nt, a l�pcs� fel� meredve rogytam t�rdre. Vajon mi lehet az a nagyon nagy dolog, amit nem mondhat el nekem? Mi ez az eg�sz �s mi�rt pont mi cs�ppent�nk bele? Mi�rt vannak N�rcisz hal�la ut�ni bejegyz�sek a napl�ban? Tal�n nem is halt meg? J� ideig csak magamban merengtem, azt�n eszembe jutott Kriszti. Felt�p�szkodtam a f�ldr�l, majd lass�, bizonytalan l�ptekkel ut�na indultam.

Harmadik fejezet�rt katt ide!