Egymással szemben állunk. Megrovóan nézek kék szemeibe, mert nem értem, miért kellett felkeltenie hajnalok hajnalán. Ráadásul azt sem nagyon tudom, miért kellett felmásznunk a tetőre. Egészen addig ezen elmélkedem, míg meg nem látom az egyik cserépbe karcolt „Taube*” szót.
- Nem mondod, hogy bele kell karcolnod a kezedbe, hogy „Spatz**"? – kérdezem elrettenve.
- Szerintem elég csak ráírni – válaszolja, majd elővesz egy filcet, és ráírja a szót a kezére.
A felirat ragyogni kezd, én pedig hátraugrom, aminek következtében majdnem leesem a tetőről, de Kriszti értem nyúl és visszahúz. Belenézek a szemeibe, amik szintén ragyogni kezdenek, és kezdem úgy érezni, hogy nem is a legjobb barátnőmre nézek.
- Nárcisz vagyok – szólal meg, de mielőtt meglepődhetnék, folytatja -, reméltem, hogy rájöttök erre az apróságra, mert így bele tudtam költözni a húgom testébe, és beszélni is tudok. Nagyon szeretnék nektek segíteni.
- Rendben. Akkor menjünk le a tetőről, és mondj el mindent, amit tudsz!

Nem telt sok időbe, mire lekászálódtunk, aztán bementünk Kriszti szobájába. Most Nárcisz a konyhában tevékenykedik, teát főz mindkettőnknek, mert szerinte az megnyugtató, és jót tenne nekem. Én a legjobb barátnőm kis zugában ülök az ágyon, és mikor a nővére belép az ő testében, úgy megijedek, hogy hátraesem, és beverem a fejem a falba.
- Nem is te lennél – szólal meg nevetve az újonnan belépett, majd lerakja a tálcát (melyen teáskanna van, tele forró teával, és két teáscsésze) a szoba közepén álló asztalkára.
- Gyere teázni!
- Rendben, de el kell mesélned mindent, amit csak tudsz erről az egészről! – mondom, majd odasétálok az asztalkához, és leülök törökülésben, Nárcisszal szemben.
- Mindent el fogok mesélni, de ez most jót fog tenni neked, hidd el! – szavai nyomatékosításaképpen, felemeli a kancsót, majd önt az egyik csészébe, és a másikba is.
- Hát jó. – Elveszem az egyik csészét, és belekortyolok. – Nagyon finom ez a tea.
- Szuper. Mindent elkövettem ezért.

- Rátérhetnénk a tárgyra? - türelmetlenkedem
- Természetesen – feleli nyugodtan, majd kecses mozdulatokkal a szájához emeli a másik csészét. – Mit szeretnél tudni?
- Mindent.
- Rendben. Hol kezdjem?
- Először is, elmondhatnád, honnan jöttél…
- A halálból tértem vissza a napló, és a ti segítségetekkel.
- És milyen a halál? – kérdezem, komoly érdeklődéssel az arcomon.
- Nem olyan, amilyennek sokan gondolják. Egyedül az rossz benne, hogy nem találkozhatsz a szeretteiddel, és hiányoznak. Egyébként a klíma nagyon kellemes, a Nagy Főnök kedves velünk, semmilyen bűn nincsen, és semmi nem fáj. Csak a hiány érezhető, de ahhoz hozzá lehet szokni.
- Miért kellett meghalnod? – érdeklődöm tovább, aztán belekortyolok a teámba.
- A 2012-es világvége miatt. – Meglepettségemben majdnem visszaköpöm a számban lévő italt.
- Ezt meg hogy érted?
- A Nagy Főnök a világvége miatt a világ minden táján elszórt összesen legalább 10-15milliárd ilyen naplót, hogy mindenképpen jusson minden embernek. Miután pedig az emberek meghaltak, elpusztítja a Földet, saját magát, minden ember lelkét, meg úgy abszolút mindent. Szóval a végén semmi nem marad.

- A Nagy Főnök, Isten?
- Tulajdonképpen igen. A keresztények egész sok dologra rájöttek, például, hogy ő ott van mindenhol, meg, hogy ő teremtette a világot. Azonban nem mindent tudnak jól. Isten nem a saját képmására teremtette az embereket, ezen kívül Pokol nem létezik, csak Mennyország van, meg Tisztítóhely, mert, ha a Tisztítóhelyen valakinek a lelke nem képes megtisztulni, az a lélek elpusztul, és semmivé lesz.
- Tényleg? Akkor te most tulajdonképpen egy angyal vagy?
- Na, igen, ez is tévhit. Nincsenek angyalok, meg ördögök. Inkább szellemeknek nevezném magunkat.

- Értem. A világvégét meg tudjuk akadályozni? – kérdezem két korty tea között.
- Teljesen kizárt, de van egy olyan érzésem, hogy ti ketten még a halálban is életben fogtok maradni. Jós képességekkel rendelkezem, de ennél többet sajnos nem mondhatok.
- Világos. Szóval 2012. december 21-én mindenképpen vége lesz a világnak. Tekintve, hogy most 2012 augusztusa van, ez már nincs is messze.
- Pontosan. Az emberek pedig már november végén el fognak tűnni a Földről. Aztán az állatok, majd a növények, végül maga a Föld is elpusztul.
- Én miért nem jutottam hozzá ilyen naplóhoz?
- Ezt nem mondhatom el. Fogtok majd kapni naplót, de a lényeg, hogy te és Kriszti még nem kaptatok. Csak ti ketten az egész világon.
- Miért?
- Mondom, hogy nem mondhatom el!
- Ne csináld már! Tudni akarom!
- Majd mindent megtudsz, ha eljön az ideje.

Sóhajtottam, aztán megittam a csészémből az utolsó korty teát is. Nem hiszem el, hogy nem tudhatok semmit, és mindennek el kell jönnie az idejének. Annyira kiábrándító. Eszembe jutott egy kérdés, amit nem tettem fel, pedig lehet érdekes:
- Hogyan készülnek a naplók?
- Nem hinném, hogy ez annyira fontos lenne.
- Engem érdekel.
- Kutyaürülékből, a Nagy Főnök bármire képes.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – kérdezem, és a nevetéstől majdnem az orromon jön vissza a tea.
- De – közli egy vállrántással.

- Amúgy azon gondolkodtam, hogy a naplód végében vannak szabályok
- Hamisítványok. Csak a dátum valós rajta.
- Nem mondod, hogy azt a naplót az 1700-as években alkották – esik le az állam.
- Nos, a lényeg az, hogy az emberek már az ókorban rájöttek erre. Semmi sem tarthat örökké. A világ folyton változik, az emberek is, és Isten is.
- A Nagy Főnök megengedte neked, hogy ide gyere?
- Igen, de ezeket az információkat nem adhatod tovább senkinek, Krisztin kívül. Meg még annyi, hogy ma éjjel eltűnnek a szüleid, és az én szüleim is. Mennyi az idő?
- Hajnali öt lesz, öt perc múlva. Majdnem másfél órája beszélgetünk.
- Bizony. Jobb lesz, ha megyek. Gyere a fürdőbe, és mosd le Krisztina kezéről a verebet! – közli nevetve, majd bevonulunk a fürdőbe.

Krisz körömkeféjével, és jó sok szappannal, meg súrolással a lány kezéről lejött a felirat, aminek következtében Nárcisz újra eltűnt, a test, amiben volt, kimerült, és összeesett. Ebben a helyzetben nem nagyon tudok mit csinálni, karjaimba kapom a legjobb barátnőmet, beviszem a hálószobába, majd lefektetem az ágyra. Egy darabig, csak nézem, ahogy alszik, aztán én is elalszom. Ott fekszünk csöndben, békésen, egymás mellett szuszogva.

- Léna, ébredj! – hallom Krisz hangját, mire kinyitom a szemem, kómás tekintetem pedig a lányra emelem.
- Mennyi az idő? – kérdezem ásítozva.
- Reggel fél nyolc.
- Jól van. Jó éjszakát! – közlöm, majd visszadőlök az ágyra.
- Ne szórakozz már velem! – üvölti, majd a fejemhez vág egy párnát.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni – motyogom, majd mikor közelebb hajol, hogy jobban hallja, mit mondtam, az arcába nyomom az én párnámat.

Folytatjuk a kis párnacsatát, a baldachinos ágyon, és a nyomozás megkezdése óta, most először felszabadultan, önfeledten nevetünk, szórakozunk. Talán ez az utolsó alkalmunk, hogy így együtt lehetünk.
Fejen talál, aztán háton, utána hason, én pedig térdre rogyok, majd hasra dőlök, mire Kriszti a hátamra ül, és lefogja a kezeimet. Nem bírok mozdulni.
- Jól van! Te nyertél – adom meg magam nevetve.
- Én annyira szeretlek – mondja, majd lemászik rólam, és magához ölel. – Egyébként mi történt ma hajnalban?
- Tényleg! Te nem emlékszel semmire.
- Jó, hogy rájössz, kisszívem!

Megrázom a fejem. Most semmi kedvem nincs összeveszni a legjobb barátnőmmel. Elvégre nem sok időnk van ezen a Földön, és az sem biztos, hogy halálunk után láthatjuk még egymást. Veszek egy nagy levegőt, és elmesélek neki mindent. Azt, hogy hogyan szállt bele Nárcisz lelke Kriszti testébe, és azt is, hogy már nem sok van hátra. A kis mesém végeztével Kriszti elkerekíti nagy, kék szemeit.
- Nárcisz itt volt, és én nem is találkozhattam vele? – kérdezi boci szemekkel nézve rám, én pedig akaratlanul is elnevetem magam.
- Négy hónap múlva vége a világnak, az emberek közül valószínűleg csak mi tudjuk hogyan. Ráadásul a szüleink ma fognak eltűnni, te meg képes vagy azzal foglalkozni, hogy nem találkoztál a nővéreddel. Nem vagy szívbajos…
- A kutyafáját! – mondja, majd elővesz az egyik párna alól egy rózsaszín és egy piros naplót. – Miből gondolod, hogy a szüleink ma fognak eltűnni?
- Egyrészt, Nárcisz mondta. Másrészt, esik az eső.
- Hajnalban még jó idő volt – mondja, majd kinéz az ablakon, mintha kételkedne a szavaimban.
- Egy olyan tíz perce kezdett el esni.
- Nem azt mondtad, hogy a szabályok hamisak?
- A legtöbb igen, az viszont biztos, hogy az emberek esős napokon tűnnek el.
- Értem.
- Egyébként mik azok? – kérdezem a két naplóra mutatva, mire Kriszti felfordítja őket.

A rózsaszínen ezüst betűkkel a Kiss Krisztina név áll, kis ezüst lakat van hozzá, ezüst kulcsokkal. A piros darabon arany betűkkel a Mezei Léna név áll, arany lakat van rajta, és arany kulcsok.
- A világ leggyönyörűbb gyilkos eszközei – jegyzem meg, csillogó szemekkel, majd elveszem a sajátomat, és kinyitom. Természetesen üres.
- Vajon hogy kerültek ide?
- Ez egy jó kérdés. Elvileg kutyaürülékből készülnek, de nem hiszem, hogy a kutyátok itt végezné a dolgát. Ráadásul a kis párnacsatánk előtt nem is voltak itt.
- Biztos személyre szabottan jelennek meg. Egyébként emlékeim szerint sem Ároné, sem Nárciszé nem volt ilyen szép.
- Csak úgy emlékeztetnélek, hogy ezek miatt fogunk meghalni!
- Azért örülök, hogy ilyen szépet kaptunk.
- Te nem vagy egészen normális – közlöm, mire látom, hogy kicsit elszontyolodik -, és pont ezért vagy te a legjobb barátnőm.
- Imádlak! – jelenti ki mosolyogva, aztán megölel.

- Hogyan töltsük az utolsó néhány napunkat a nyári szünetből?
- Elmehetnénk fagyizni, meg sétálni, esetleg arra a játszótérre is odamehetnénk, ahol régen együtt játszottunk.
- Tetszik az ötlet. Találkozzunk délután háromkor a fagyizó előtt. Addig kialszom magam, és kezdek valamit a szanaszét álló hajammal.
- Oké. Akkor most elmész?
- Nem. Itt maradok, itt mosok hajat, és itt alszom, aztán véletlenül másik busszal megyek, hogy előbb odaérjek, mint te. Persze, hogy elmegyek.
- Rendben. Amúgy melyik fagyizóban találkozunk?
- Végre egy értelmes kérdés! Abban, amelyikbe a szüleink elvittek, mikor kicsik voltunk. Ott ismerkedtünk meg, emlékeim szerint.
- Szuper.
- Akkor ott találkozunk – azzal kimegyek a teraszajtón.

- Neked is sok eszed van. Esőben fagyizni – mondja Kriszti a fejét rázva.
- Már nem azért, de a te ötleted volt – válaszolok, aztán eszem egy kanállal az előttem lévő fagylaltkehelyből.
Ezek azok a pillanatok, melyekért megéri élni. Velem szemben a világ legjobb barátnője ül, előttem van egy isteni fagylalt, amit szépen, lassan kezdek bekebelezni. Mikor kicsik voltunk, akkor is ugyanitt fagyiztunk, és látom Kriszen, hogy gondolataiban előjönnek a régi szép emlékek, ahogy nekem is. Mégse szólunk egymáshoz. Olyan ez, mintha már elveszítettük volna a másikat, és tudjuk, mindkettőnknek rosszul esne, ha most megszólalnánk.
Óvatosan megfogom az egyik kezét, és összekulcsolom a sajátommal. Felállok a székről, mélyen a szemeibe nézek, majd elkezdek hozzá egyre közelebb hajolni. A szívem egyre vadabbul ver, úgy érzem majd’ kiugrik a helyéről, és egész testemben remegek. Hiába mindez, hiába ezek az érzések, hiába ilyen gyönyörű a lány, nem tudom megtenni, pedig valószínűleg máskor nem lesz rá alkalmam. Amikor az orrunk összeér, egyszerűen hátraugrok, Kriszti meg csak pislog rám. Nem tudom, hogy ezt most azért, mert csak meglepődött, vagy azért, mert ő is akarta volna ezt a csókot.

Nem szól semmit. Ül tovább csendben és eszi a fagylaltját. Valahogy idegölő most ez a csend. Nem tudom, mire gondol, lehet, nem azt érzem, amit ő érez, és az is lehet, hogy ezzel vége a barátságunknak. Talán jobb lesz, ha most én sem szólalok meg, és nem hozom fel többé ezt a témát.
- Nézd csak! Elállt az eső. Mehetünk a játszótérre hintázni egyet – szavaim nyomatékosításaképpen az ablak felé mutatok.
- Rendben. Menjünk – mondja mosolyogva, úgy tűnik nem haragszik rám.

A mai nap hihetetlenül jó volt. Majdnem sikerült összegyűjtenem a bátorságom ahhoz, amit lassan öt éve nem bírok megtenni, és Kriszti még csak nem is haragszik rám. A játszótéren teljesen felszabadultam beszélgettünk, és újra gyerekek lehettünk, de a csók témát nem mertem felhozni. Félek, rossz lenne neki, vagy a barátságunk kárára menne. Akárhogy is, a tény az tény, beleszerettem a legjobb barátnőmbe. Amikor erre rájövök, csak mosolygom, majd a fejemet a párnára hajtom, mintha Kriszti telt kebleire hajtanám, és rá gondolva alszom el.


*galamb
**veréb

Ötödik fejezetért katt ide!